Fogpótlás

Koronák, hidak

Ha egy fog gyökéri része a csontban jól rögzül és egészséges, azonban a koronai rész hiányos, meggyengült, vagy esztétikai javításra szorul, akkor annak helyreállítására borítókoronát készítünk. A fogat ebben az esetben, ha szükséges gyökérkezeléssel, csapos felépítéssel konzerváljuk és precíz preparálás után arról lenyomatot készítünk. A lenyomatot a fogtechnikus a modell készítés során gipsszel kiönti és ezzel megkapja a pontos szájbeli szituáció mását. Hagyományos technológiával a korona teherviselő képességét adó vázát viaszból megmintázza, majd fémből/nemesfémből kiönti. Ezt a vázat fogszínű kerámiával leplezi, ezzel esztétikailag a környező fogakhoz teljesen hasonlóvá teszi.

A mai technológia által lehetővé válik, hogy digitálisan tervezett vázat computer segítségével faragással készítsünk el. Csakúgy, mint a technológia, az anyagok tekintetében is nagyobb a választék. A korona készülhet többféle fogszínű anyagból.

Rejtett elhorgonyzású kivehető pótlások

Ha az állcsontban a megtartható fogak helyzete nem teszi lehetővé rögzített pótlások (hidak) készítését, akkor a hiányzó fogak pótlására szolgáló kivehető részeket a lehető legbiztonságosabb és stabilabb módon kapcsoljuk a megmaradt fogakhoz. Láthatatlan precíziós elemekkel rögzítjük, így evés és beszéd közben mind a páciens, mind mások számára észrevehetetlen, hogy kivehető pótlással rendelkezik.

A saját fogakat ebben az esetben fém-kerámia koronával borítjuk (ez tartalmazza az elhorgonyzást szólgáló elemeket). A kivehető rész pedig egy fémvázon elhelyezett műanyag fogakból felépített protézis.

Rágóízület és rágófunkció

Rendelőnkben, bármiféle beavatkozásról legyen is szó, irányelvünk a szájüreget, mint egy funkcionális egészet szemlélni. A kezeléseknél mindig ez a fő szempont: elsődleges cél tehát a rágófunkció megtartása vagy helyreállítása és a rágóízület egészségének megőrzése. Ehhez a legkorszerűbb egyéni okklúziót és artikulációt (harapást) rögzítő eszközöket és módszereket használjuk. Speciálisan erre a területre szakosodott munkatársunk pedig a már kialakult ízületi panaszok megoldásában segít.

Fogcsikorgatás

A mai, modern életmód sokszor olyan stresszhelyzeteket okoz, hogy a szorongás és feszültség felhalmozódva önkéntelen éjszakai fogszorításhoz, csikorgatáshoz vezet. Ez sokszor az egyén számára rejtve marad, hiszen szubjektív panaszokat nem mindig okoz. Legtöbbször az érintettek alvópartnerei hívják fel a figyelmet a problémára. A fogcsikorgatás hosszútávon rágóízület problémákhoz és rendellenes fogkopáshoz vezethet, mely az életminőséget idővel jelentősen befolyásolhatja. Ennek megoldására a szakember tanácsai és a fogtechnikus által készített úgynevezett éjszakai harapásemelő sín viselése szolgál.